3. Chapter

3.Chapter

~ Football is everywhere!  ~

Szinte lesokkoltak, a fiam szavai. Összenéztünk Izabel-el, és láthatóan, ő sem tudott megszólalni.
-Mi az anyuci?-kérdezett rá, mivel eléggé feltűnően néztük egymást Iz-zel.
-Semmi kicsim, csak tudod Izabel- nagyon odavan azért a focistáért, és meglepetésként ért, mindkettőnket, hogy te is kedveled őt.-magyarázkodtam, de látszólag Iza-nak nem tetszett a kifogásom, és rázni kezdte a fejét. Egész úton síri csönd uralkodott a "társaságunkban", csak néha Davi kérdezte, hogy mikor szállunk le, meg hogy még hány buszmegálló van még, azokra válaszoltam, de szinte csak gondolkodtam. Pont ezt akartam elkerülni. Azt, hogy véletlenül is tudomást szerezzen Neymar-ról. Pontosan, nem tudnám megmondani, hogy miért, de mégis, van bennem egy csöppnyi félelem érzet. Tartok attól, hogy talán egyszer meg akarja majd ismerni a kedvencét, és jóban lesznek, és be akar neki mutatni, és amikor megpillant, rájön mindenre. Igen, ez valószínűleg, badarság, de én igazán féltem a kicsikémet, nem akarom, hogy átélje azt, mint a sztárgyerekek, hogy csak érdekbarátaik lesznek, vagy mindenki csak a pénze, vagy az apja miatt lenne vele. Ettől akarom megóvni.
-Serena! Leszállás.-figyelmeztetett barátnőm, aki mindig eljön velünk az óvodáig, mivel ugyan ott dolgozunk, mind a ketten felszolgálók vagyunk egy, az ovihoz közeli étteremben.
-Köszi, hogy szóltál, ha nem mondod, valószínűleg itt maradtam volna.-nevettem kínosan, majd megvártuk, míg kinyílik a busz ajtaja, és leléptünk a járdára.
-Sziasztok!-üdvözölt minket Davi egyik ovistársa, és az anyukája.
-Heló!-köszöntünk kórusban mi is.
-Mikortól nem lesz óvodában a lurkó?-kérdezte kedvesen az édesanya, akinek a mai napig nem tudom a nevét.
-Holnaputántól.-mosolyogtam, de megkérdőjeleztem a szóhasználatom helyességét, ugyanis eléggé furcsa volt az elhangzó szó, "holnaputántól", zengett a fejemben.
-Rendben, mert akkor addigra Dylan behozza neki a focilabdáját, amit valamelyik nap otthagyott az edzésen.-mosolya kezdett idegesíteni. Látszott rajta, hogy megjátssza a kedves, jószívű anyukát.
-Oh, köszönöm szépen, egyszer a fejét fogja elhagyni.-nevettem, majd nyomtam egy puszit a homlokára. Hamarosan odaértünk az ovihoz. Bekísértük Davi-t, majd elköszöntünk, és már mentünk volna, amikor egy drága szülő megbökte a vállamat.
-Sajnálom, hogy csak így rátörök az életedre, de a fiad nem focizik véletlenül?-kérdezte egy barnás hajú, hosszú műszempillás hölgyemény.
-De. Miért?-érdeklődtem.
-Mert én vagyok, az edző felesége, és a közeljövőben lesz egy neves focimérkőzés itt a Rio-i stadionban, és szeretnénk pár kisfiút megkérni, hogy kísérje be a csapatok tagjait.-magyarázta el, nagy kézmozdulatokkal mutogatva.
-És egyébként melyik csapat játszik?-tettem fel egy kérdést.
-Ha minden igaz, a hazaiak, és egy másik egyesület, de már nem emlékszem hogy melyik, és még azt sem tudom megmondani, hogy honnan jönnek.-viháncolt a saját feledékenységén.
-Hát az remek, és az én fiam is kellene?-néztem rá kérdően.
-Igen, mivel az összes kölyök, akarom mondani csemete, ott lesz.-vigyorgott. Teljesen olyan érzésem volt, mintha ez  nő valamit szívott volna.-Akkor felírhatom a fiadat?-folytatta.
-Igen.-mosolyogtam vissza rá, mire megkérdezte a fiam nevét, elkérte a telefonszámomat, majd megkért, hogy karikázzam be a "megengedem" szócskát, majd aláíratta velem a lapot, és már el is suhant volna, amikor utána kiáltottam.-Mikor is lesz a meccs?-kérdeztem.
-3-4 hét múlva.-mondta. Elköszöntünk tőle, majd el is indultunk az étterem felé.
-Elég hibbant volt az edző felesége.-hozta fel a témát.
-Azt mondod, az amikor azon nevet, hogy milyen feledékeny, kissé ijesztő.-nevettem.
-Elég furcsa szülőkkel rendelkeznek az ide járó gyerekek.-nevetett, gondolom Dylan anyja sem volt valami szimpatikus neki.
-Szóval arra célzol, hogy én is furcsa vagyok?-vigyorogtam rá olyan ijesztően, amennyire csak tudtam.
-Nem rád céloztam, Joker.-nevetett.
-Arra gondoltam, hogy ha vissza jöttünk aputól, akkor elmehetnénk valahova szórakozni.-vetettem fel az ötletet.
-És hova teszed Davi-t?-nézett kérdően.
-Az unokahúgom megígérte, hogy bármikor vigyáz rá, szóval itt a lehetőség.-vázoltam fel neki.
-Érteni.-nevetett.
-Csak utánad.-nyitottam ki a munkahelyünk ajtaját, és előre engedtem drága barátosnőmet. Belépve, az első utunk az öltözőbe vezetett.
-Hallod, olyan szuper színű rúzst találtam.-nyomta a kezembe Iz az imént említett darabot. Alaposan szemügyre vettem a darabot.
-Drágám, ilyen rúzsom nekem is van.-nyögtem ki kritika helyett.
-Tényleg, akkor most már van egyen rúzsunk.-nevetett, mire én is kacagni kezdtem.
-Hát ez szuper.-mosolyogtam. Felvettem a szerződésben előírt fekete térdig érő szoknyát, a szintén fekete kötényt, amit elláttak az étterem logójával, majd átvettem a fehér ingemet is. és a topánkámba is belebújtam.
-Hölgyeim, 5 perc van nyitásig.-szólt ránk Sam, a főnökünk, majd átszólt a férfiöltözőbe is. Mi voltunk ketten nők, ők pedig 5-en pasik. Egész jól kijöttem mindenkivel. Kitipegtünk drága Izabell-el, és kezünkbe kaptuk a papírtömbjeinket egy toll kíséretében, majd megigazítottuk az asztalokon lévő terítőket, és Sam megfordította a táblát, hogy az virítson rajta  "Nyitva".

Sziasztok drágák!
Köszönöm a pipákat, illetve azt az egy feliratkozást. Sajnálom, hogy most nem kaptam komit, nem értem miért, de nem vagyok követelőző, szóval nem szabom meg, hogy mennyi komi után jön a következő rész. Elnézést szeretnék kérni azért is, mert megint sokáig nem volt rész. Remélem továbbra is számíthatok rátok.
Puszika mindenkinek! :)