2014. november 19., szerda

10. Chapter

10.Chapter

~  Little suprises  ~


-Szervusztok!-üdvözölt egy hatalmas öleléssel apukám amint leszálltunk a buszról. Felkapta Davi-t és megpörgette.-Jól utaztatok?.kérdezte majd a kis szöszimre nézett, aki lábával körül fogta nagyapja csípőjét, így kényelmesebben tudta cipelni.
-Szuperül. Anya elaludt én pedig számolta a kocsikat.-ölelte meg.
-És mennyit sikerült összeszámolnod?-kérdezte apukám, miközben én kézbe kaptam a bőröndöket, és elindultunk a kocsi felé.
-Hát 187-et.-mosolygott.
-Nagyon ügyes vagy Luke. Jaj, drágám, add csak ide azokat a csomagokat, majd én viszem.-vette ki a kezemből a táskákat.
-Papi miért hívsz Luke-nak?-kérdezte vékony hangján Davi.
-Mert én azt akartam, hogy Davi Luke legyél, csak a makacs édesanyád inkább a Lucca nevet adta neked.-nézett rám én pedig nevetni kezdtem. Igen, most már nekem is jobban húz a szívem a Luke névhez, de már mindegy. Beültünk az autóba és már indultunk is a házhoz, ahol gyermekkoromat töltöttem. 5 perc autókázás után oda is értünk. Bepakoltunk mindent a vendégszobába, majd üdvözöltük apu élettársát Anne-t.
-Szerintem meglátogatom Sophia-t.-mondtam apunak és már indultam volna, amikor utánam szólt.
-Kicsim már nem itt lakik.-válaszolta.
-Nem is említette, hogy elköltözött. Egyébként hova költözött?-kérdeztem.
-Rio-ba, nekem azt mondta, hogy majd meglátogat, de ezek szerint nem jutott el odáig.-mosolyodott el.
-Tudod mit, fel is hívom.-mondtam, majd előkaptam a telefonomat és tárcsáztam a számát.
-Tessék.-hallottam meg ismerősen csengő hangját.
-Szia Maia vagyok.-mutatkoztam be, hogy egyértelműen rám ismerjen.
-Oh, drágám. Minek köszönhetem a hívásodat?-kérdezte lényegre törően.
-Az igazat megvallva, itt vagyok apunál és átmentem volna a gyerekkori barátnőmhöz, de apa megállított, ugyanis az a gyönyörűség elköltözött és nekem nem is szólt.-nevettem.
-Jaj, ne haragudj, csak sok elfoglaltságom volt a lakással meg új munkahelyem is van és teljesen el vagyok havazva.-mentegetőzött.-Most is épp egy megbeszélésen vagyok, szóval ha nem haragszol majd visszahívlak.
-Nem ugyan.-mondtam, ő pedig már meg is szakította a vonalat. Búsan csattogtam fel a vendégszobába és kipakoltam a ruhákat a szekrénybe.
-Na?-nyitott be érdeklődve apukám élettársa, aki mindig is szívén viselte a sorsomat, és már 5 éve együtt van apuval.
-Felvette, de elfoglalt.-forgattam meg a szemeimet.
-Értem, édesapád elment megmutatni az unokáját a barátainak. Azt mondta, majd jönnek.-nevetett.
-Jó rendben, én meg szerintem elmegyek egyet sétálni.-viszonoztam kedves gesztusát egy mosollyal. Amióta anyu meg halt, nem láttam olyan boldognak apukámat, mint amikor Anne-el van és én ennek nagyon is örültem.
-Majd keress meg, ha mész el.-kacsintott, majd becsukta az ajtót és hallottam ahogy lemegy a lépcsőn. Telefonom rezgése szakította meg a semmittevést.
-Szia.-hallottam meg beszédpartnerem hangját, amitől a hideg kirázott.
-Szia Oscar.-mosolyodtam el amint kimondtam a nevét.
-Mizu?-csendült fel férfiasan dörmögő hangja, ami egy enyhe szívrohamot váltott ki belőle. Azt hiszem, ha most azonnal nem állok le, nem leszek képes beszélgetni.
-Semmi, ideértünk apuhoz.-nyögtem ki.
-Az szuper,egyébként hogy telt a napod?-kérdezte bugyinedvesítően szexi hangján. Azt hiszem el ment az eszem.
-Az igazat megvallva annyi volt, hogy összepakoltam aztán jöttünk is és most itt vagyok, a fiam és apu elmentek itthonról, én meg valószínűleg elmegyek sétálni.-meséltem.
-Hát az szuper.-mondta.
-És te mit csináltál ma?-érdeklődtem.
-Voltam két sajtótájékoztatón meg egy interjún aztán még lesz egy edzésem.-sóhajtott fel.
-Hát ez elég fárasztóan hangzik.-sajnáltam csórikámat, mondjuk szívesen segítenék neki ellazulni. Uram atyám, azt hiszem elmebeteg vagyok.
-Az is, de már alig várom, hogy újra találkozzunk, már most hiányzol.-vallotta be.
-Te is nekem, de kibírjuk ezt a hetet.-biztattam.
-Így van.-láttam magam előtt azt a kisfiúsan édes mosolyát és majdnem elolvadtam. Láttam, hogy nyílik az ajtó és Anne lép be rajta.
-Drágám, ne haragudj, de le kell hogy tegyem. Sok sok puszi.-még magamat is megleptem ezekkel az érzelgős szavakkal.
-Szia Maia. Csók.-megszakítottam a vonalat.
-Ne haragudj, de muszáj elmennem, te is mész, vagy itthon hagyjam a kulcsot?-kérdezte.
-Én is megyek akkor, csak átöltözöm.-mosolyogtam rá. Lement, én pedig átvettem egy kényelmes cicagatyát és egy pólót és útnak indultam. Elindultam a park felé. Szép lassan haladtam az ismerős utcákban, az ismerős házak előtt és eszembe jutottak az emlékek. A gyerekkorom, amikor még arról álmodoztam, hogy elmegyek innen és sikeres színésznő vagy énekesnő leszek egy amerikai nagyvárosba. Amikor tinédzserként mindenhez negatívan álltam hozzá és mindenben csak a hibát kerestem, aztán amikor megtaláltam Neymar-t. Minden hova sétálva mentünk, emlékszem azon erősködött, hogy minél hosszabb úton menjünk, hogy sokat tudjunk beszélgetni. Imádtam, hogy rengeteget tudott beszélni és természetesen mindenről, indokolatlan sorrendben. Nagy filozofálásomban oda értem a célhoz. A parkban kislányok fogócskáztak, a kisfiúk fociztak, idősek beszélgettek és csak remélni mertem, hogy nincs semmi ismerős. Leültem egy padra és csak néztem magam előtt a földet.
-Te vagy az Ramos?-ütötte meg a fülemet egy férfi hang, de nem tudtam kihez kötni, így a forrás irányába fordítottam fejem és megpillantottam egy sután mosolygó srácot.
-Igen, de te ki vagy?-értetlenkedtem, mivel még mindig idegen volt számomra.
-Hát nem emlékszel rám?-nézett bugyután.
-Nem. Bocsi.-mondtam, de mire kiért az utolsó hang is a számon rájöttem ki is ő, és felpattanva rohantam hozzá, hogy a nyakába ugorjak.-Dave-kiáltottam.

Üdv drágaságok!
Remélem tetszett ez a rész. Kissé meg csúszva hoztam tudom, de eléggé zűrzavaros jelenleg a magánéletem.
Puszika mindenkinek <3

2014. november 8., szombat

9. Chapter

9.Chapter

~  The first meeting.  ~


-Szia Iz!-üdvözöltem drága barátnőmet, aki a telefon segítségével ébresztett reggel.
-Halliiiiiiiiiiii! Na milyen volt? Mesélj!-vinnyogott, ami teljesen kikészítette, a csendhez szokott dobhártyáimat.
-Gyere át, úgy is haza kell hoznod Davi-t aztán mesélek.-dünnyögtem reggeli rekedtes hangomon.
-Okés, sietünk.-nevetett és megszakította a hívást. Le akartam tenni a telefonom az éjjeliszekrényre, amikor elkezdett rezegni. Ijedten kaptam oda a tekintetem és megnéztem mit is jelzett. Egy üzenetem érkezett. Ki az és mit akarhat épp most hajnalok hajnalán tőlem? Tettem fel magamnak a kérdést, majd azzal a lendülettel, ahogy megnézetem az üzenetet választ is kaptam.
"Jó reggelt! Remélem jól érezted magad az este, mert én nagyon. Jó utat és minél hamarabb gyere haza, mert hiányzol, már most. 
Csók: Oscar <3 "
Mosolyogva olvastam végig, majd mivel nem akartam megvárakoztatni, válasz SMS-t írtam neki.
"Tökéletes volt a tegnapi vacsora. Szívesen megismételném én is. Hamarosan itthon leszek és találkozhatunk. Te is hiányzol.
Puszi:Maia"
Ezt követően bementem a fürdőszobába, hogy fogat mossak, megfésülködjek, majd a konyha felé vettem az irányt. Ittam egy pohárvizet és csináltam szendvicset. Reggeli után átöltöztem és csak ültem az ágyon magam elé bámulva. Hogy lehet az, hogy egy ilyen pasinak, pont én kellek? Lehetetlen. Gondolatmenetemet a csengő zavarta meg. Szép lassan az ajtóhoz sétáltam, és kinyitottam.
-Anyaaaa!-ugrott a nyakamba drága kisfiam. Bementünk a házba Davi bement a szobájába, mi pedig kiültünk a konyhába Izabell-el.
-Szóval, mi volt?-tette fel a számára legfontosabb kérdést.
-Izgatja a fantáziádat mi?-tettem fel egy lábasba vizet forrni, teának.
-Mesélj már!-visítozott.
-Okés, szóval hát elmentünk egy kis házikóhoz. Nagyon cuki volt, bent meg volt terítve egy asztal, aztán ettünk utána meg kimentünk csillagokat nézni és hát.......-akadtam el.
-És mi? Mond már!!!- emelte fel a hangját.
-Megcsókolt.-mondtam nemes egyszerűséggel, és mintha mi se történt volna beletettem a vízbe két teafiltert.
-Komolyan?-tágultak hatalmasra a szemei, majd sikítozva ugrált körülöttem, mint egy idióta.
-Igen, de Iz kérlek állj le ez nem nagy dolog.-néztem rá eléggé furcsán.
-Okés, lenyugszom, csak hát tiszta boldog vagyok, hogy összejött neked ezzel a sráccal.-örömködött.
-Igen, viszont lehet, hogy pakolnom kéne, ugyanis délután indulunk.-nevettem, majd elzártam a lábos alatt a gáztűzhelyet és beízesítettem a teát.
-Kicsim, mit szeretnél vinni a nagypapához?-léptem be drágaságom szobájába.
-A focis cuccomat.-mutatott az edzős táskájára. Összepakoltam egy bőröndbe néhány ruhát magamnak, majd neki is és a "focifelszerelését" is betettem. Ő egy külön hátiszákba rakott magának játékokat, majd mindezeket kivittük az előszobába.
-Anya Izabell néni is jön?-nézett fel rám Davi.
-Nem kicsim ő nem jön.-néztem az említett személyre.
-Ó, pedig olyan jól elvoltunk tegnap, még azt is megengedte, hogy fagyit egyek.-nevetett.
-Davi, megmondtam, hogy ez titok.-nevetett Iz.
-Na jól van ám.-néztem barátosnőmre amolyan, "meggyilkollak te szarházi" nézéssel.
-Azt hiszem én most megyek. Vigyázzatok magatokra!-köszönt el mind a kettőnktől, majd kikísértük és elment.
-Drágám, van még 1 óra indulásig, nézd át, hogy minden olyan játékot beraktál amire szükséged lesz!-hívtam fel rá a figyelmét, ugyanis rengetegszer jártunk már úgy, hogy a nagypapinál jött rá, hogy nem hozott el egy igen fontos játékot. Olyan feledékeny, mint az apja. Erre a gondolatra felnevettem, mire elég rendesen megnézett, de én csak legyintettem a szobája felé és el is indult. Kiöntöttem még indulás előtt két üvegbe a lefőzött teát, majd körülnéztem a lakásba, becsuktam az ablakokat és már indultunk is ki a buszpályaudvarra. 20 perc séta után meg is érkeztünk, majd mikor leültünk a várakozóba, ismerős hangra lettem figyelmes.
-Nézd anya ott van Neymar bácsi.-mutatott a hang irányába, mire ő minket kezdett pásztázni, majd odajött.
-Szia pajtás! Te voltál ott tegnap előtt az edzésen, ugye?-kezelt le a kisfiammal, ami engem teljesen kiakasztott.
-Igen, én voltam.-nézett fel rá csodáló pillantással.
-Davi a neved te kis futballcsillag, jól emlékszem?-boxolt bele gyengéden a vállába, mire a kisfiamnak tátva maradt még a szája is.
-Igen, ő pedig itt az anyukám.-mutatott rám , mire én legszívesebben elfutottam volna.
-Az anyukád.-tátotta el a száját.
-Igen.-nyögtem ki és reméltem, hogy még mindig nem annyira jó a logikája, mint régen.
-Értem.-nézett mélyen a szemembe, amivel teljesen lebénított, mint régen.-Képzeld Davi én ismerem az édesanyádat, méghozzá nagyon is jól.-magyarázta a kisfiamnak.
-Tényleg, még nem is mesélted anya!-nézett rám-
-Tudod kicsim vannak olyan emlékek, amiket szívesen elfelejtenék.-csúszott ki a számon, mire Neymar rögtön rám emelte tekintetét.
-Ezt meg hogy érted?-láttam a szemeiben a kétségbeesést.
-Úgy, hogy ha vissza gondolok rád csak a fájdalom jut eszembe és az, hogy vannak még olyan emberek, akiknek nem a szeretet hanem a hírnév a fontos.-magyaráztam el neki. Szinte égetett a pillantása, amiből sugárzott a megbánás és az, hogy eléggé rosszul érintette a mondandóm. Szinte nekem fájt az, hogy ilyen hatással vannak rá a szavaim, de nem tehettem azt, hogy egyből oda dobom neki magam és egyébként is most ismertem meg Oscar-t, aki úgy bánik velem, mint egy hercegnővel.
-Ha tudnád, hogy a mai napig álmatlan éjszakákat okoz nekem az, hogy akkor otthagytalak. Bár úgy gondolom, hogy jól cselekedtem akkor.-nyelt egy hatalmasat, amivel a könnyeit fogta vissza. Megszakadt a szívem, hogy így kellett látnom.
-Miért gondolod ezt?-kerestem tekintetét, ami a földet szemlélte és amint kimondtam a kérdést, rám nézett.
-Most boldogabb vagy mint valaha, látszik rajtad. Van egy kisfiad és valószínűleg otthon vár a párod. Családod van Maia, gondolj csak bele, ha akkor nem hagylak ott, talán nem lenne egy ilyen kis örökmozgó szöszke kisfiad.-rabul ejtett a gyönyörű barna szemeivel. Édes Istenem, bár tudná, hogy az övé is ez a tündéri gyerkőc. Szinte elsírtam magam.
-Ne haragudj, de nekünk most mennünk kell.-kértem tőle elnézést, majd kisfiamra pillantottam. Elköszöntünk tőle és elindultunk a busz felé. A cuccainkat betettük a csomagtartóba, ezt követően megvettük a jegyeket és leültünk. Amikor elindult a busz, a várakozóra szegeztem tekintetem, ahol Neymar még mindig ott volt, ott ahol hagytuk. Valami bántotta, amit nem mert nekem elmondani. de én igen is rájöttem mi az, ő még mindig szeret engem és attól félek, hogy én is őt.

Sziasztok drágaságok!!
Remélem tetszeni fog ez a rész és a hosszával sem lesz gond. Köszönöm szépen a komikat.
Ezer puszi és ölelés mindenkinek! 

2014. november 2., vasárnap

8. Chapter

8.Chapter

~  Romaintical dinner.  ~


-Mi a fene?-néztem körbe. A látvány észvesztően romantikus és egyben csodálatos volt. Egy asztal állt a szoba közepén,ami meg volt terítve, és némi rózsaszirommal meg volt hintve. Állt még rajta egy szál gyertya, illetve az asztal két oldalán egy-egy fehér szék volt amit vörös szalag díszített. Tudtam, hogy ezzel rengeteget fáradhatott, és ezt mind értem, hihetetlen.
-Tetszik?-kérdezte aggódó tekintettel.
-Te ezt komolyan kérdezed, csodálatos.-válaszoltam és megöleltem.
-Nagyon boldog vagyok, hogy tetszik, gyere foglalj helyet.- invitált az asztalhoz, majd kihúzta nekem széket. Ezt követően leült velem szemben.
-Jaj, el is feledkeztem róla, hogy vacsorázni hívtalak.-nevetett fel, majd elindult a konyha felé. Szememmel végigkísértem az útját. Kihozott két gyönyörűen díszített tálat ami tele volt finomabbnál finomabb ételekkel. Miután elfogyasztottuk a vacsorát, leültünk a nappaliban a kanapéra és felbontottunk egy üveg pezsgőt.
-Kérdezhetnék valamit?-nézett mélyen a szemembe.
-Természetesen.-mosolyogtam.
-Lesz a nagy meccs után egy összejövetel, ahol ott lesz mind a két csapat. Az lenne a kérdésem, hogy eljönnél velem? Lennél a kísérőm?-tette fel a kérdést.
-Persze.-öleltem meg.
-Szeretnék neked valamit mutatni.-mosolyodott el, majd felsegített a kanapéról és kimentünk a teraszra.
-Most pedig nézz fel.-fonta karját a derekamra, majd folytatta a mondandóját.-Amikor fiatalabb voltam rengeteget jártam ki ide, a szüleim nyaralójába, csak hogy láthassam ezt.-utalt a csillagtengerre, ami a szemünk elé tárult.
-Gyönyörű.-ezt az egy szót sikerült kinyögnöm.
-Ott egy hullócsillag.-jegyezte meg, majd lecsukta a szemeit és láthatóan kívánt valamit, majd felém fordult.
-Kívántál valamit?-kérdezte.
-Nem, mivel én nem láttam.-nevettem fel.-Egyébként te mit kív...........-kezdtem a mondatot, de ő félbeszakított azzal, hogy ajkait az enyémekre tapasztotta. Gyengéd és elragadó volt ez a csók. Édes ajkai úgy falták az enyémeket, mintha az élete múlna rajta.
-Valóra vállt a kívánságom.-felelte miután elváltunk egymástól.
-Hát ennek nagyon örülök.-mosolyodtam el, mire ő magához húzott és szorosan ölelt. Az este hátrelévő része beszélgetésből és ismerkedésből állt, majd mikor már nagyon álmos lettem, hazavitt.
-Egyébként, azt megtudhatom, hogy mi van a fiad apjával?-hozta fel a témát, az autóút felénél.
-Az igazat megvallva elhagyott amikor terhes lettem.-bámultam ki a szélvédőn.
-Rohadék, biztosan megfutamodott. Arra volt esze, hogy megcsinálja a gyereket, de arra nem hogy felnevelje.-fakadt ki belőle.
-Hát az igazat megvallva nem mondtam el neki, hogy terhes vagyok mivel ő már eldöntötte, hogy elmegy én pedig nem akartam visszatartani.-hajtottam le a fejemet.
-Ja értem, de akkor is, hogy hagyhatja el valaki a szerelmét?-költői kérdésnek szánta, de én mégis válaszoltam rá.
-Úgy, hogy a karrierje fontosabb neki.-babráltam a körmeimmel, hogy el ne sírjam magam.
-Ne haragudj, hogy felhoztam a témát. Sajnálom.-tette a tenyerét a kezeimre, hogy ezzel kissé lenyugtasson.
-Egyszer úgy is el kellett volna mondanom.-néztem rá, mire ő lopva nyomott egy puszit a homlokomra, és fejemet a vállára húzta. Egyszerűen nem hittem el, hogy egy pasi ilyen romantikus és édes. Számomra ez az egész új volt.

Helló drágák!
Tudom, hogy nagyon régen volt rész. Ez köszönhető az iskolának, illetve annak, hogy nem jött az ihlet bármennyire is próbálkoztam. Remélem még számíthatok a komikra és a pipákra. 
Puszi és sok sok ölelés :)