5. Chapter

5.Chapter

~ What the hell?  ~

-Iz elkísérsz az oviba?-kérdeztem barátnőmtől a műszakunk végén.
-Persze, de utána el kell intéznem valamit, szóval az edzésre nem tudok elmenni veled.-mosolygott.
-Okés.-mondtam majd átöltöztünk, majd útnak indultunk, és meg sem álltunk az óvodáig.
-Egyébként, láttam hogy adott az a srác valamit, mi volt az?-kíváncsiskodott. Kivettem a táskámból a szalvétát, és a kezébe nyomtam. Mosolyra húzódott a szája.-Apukád biztos örülni fog neki, hogy udvarlód van.
-Hozzá kell tennem, hogy nem tudja a nevemet.-pirultam el.
-Ezt most nem mondod komolyan.-nevetett ő is kínjában.
-Annyira gáz, és ha felhívom mit mondjak, "Szia! A csaj vagyok az étteremből, amúgy Maia a nevem.".-próbáltam felvázolni a helyzetet.
-Hát, szerintem hívd fel, és mond meg, hogy ez a te számod, egyébként Serena-nak hívnak, és ennyi.-magyarázta.
-Na jó, talán most felhívhatnám, de félek.-néztem barátnőmre kétségbeesve.
-Elkérhetem a telefonodat, mert az enyém lemerült?-kérdezte ezzel félbeszakítva engem.
-Persze.-mondtam, majd átnyújtottam neki az imént említett tárgyat. Bepötyögött valamit, majd visszaadta nekem.
-Tedd a füledhez a telefont, már hívod Oscar-t.-kacsintott, mire én pánikba estem.
-Hogy te mekkora hülye vagy, tuti hogy nem fogja fel........-kezdtem de valaki beleszólt a telefonba.
-Igen?-hallottam meg ismerősen csengő hangját.
-Szia.-nyögtem ki.
-Miben segíthetek?-beleborzongtam a hangjába.
-A nevem Maia, és ma megadtad nekem ezt a számot.-habogtam.
-Szóval te vagy a pincérlány az étteremből?-nevetett.
-Igen.-mosolyodtam el.
-Nem számítottam rá, hogy már most hívni fogsz.-láttam magam előtt édesen csillogó szemeit.
-Hát, te írtad, hogy hívjalak.-magyarázkodtam.
-Valóban, és ezzel nincs is semmi gond, csak meglepetésként ért, hogy felhívtál.-mondta.
-Értem.-nevettem.
-Nincs kedved találkozni valamikor, vagyis inkább kezdjük azzal, hogy van barátod?-kérdezte.
-Nincs, és találkozhatunk.-válaszoltam.
-Rendben, már csak az a kérdés, hogy mikor menjünk?-mondta.
-Tudod, hogy elég elhamarkodom a dolgot, de mit szólnál, ha holnap mennénk, ugyanis a kisfiammal elutazunk egy-másfél hétre az apámhoz, vidékre, holnapután.-meséltem.
-Nekem a holnap, tökéletes lenne. Hányra menjek érted?-kérdezte.
-Mit szólnál a 6 órához?-tettem fel én is egy kérdést.
-Remek, 6-ra ott leszek, de a címedet megkaphatnám?-kíváncsiskodott.
-Leírom SMS-ben.-válaszoltam.
-Rendben Maia, akkor majd holnap találkozunk. Szia, vigyázz magadra.-búcsúzkodott.
-Te is vigyázz magadra, Oscar. Szia.-köszöntem el, és megszakítottam a hívást.
-Látod, nem volt ez olyan nehéz.-nyugtatott Iz.
-Vigyázol holnap Davi-ra?-néztem rá kiskutya szemekkel.
-Persze, de aztán nekem időbe érj haza.-nyakába ugrottam, és megölelgettem, mert ha ő nincs, akkor nem randiznék holnap, Oscar-ral. Lassan oda értünk az ovihoz. Megírtam a címemet a holnapi randipartneremnek. Kinyitottam az ajtót és előreengedtem drága barátnőmet.
-Anya!-rohant felém kisfiam amint betekintettem a csoportszoba ajtaján.
-Jó voltál ma?-kérdeztem.
-Igen.-mondta, én pedig felkaptam és szorosan magamhoz öleltem.
-Azért nem teljesen igaz ez.-jött oda az óvónő.
-Tényleg? Mit csináltál édesem?-néztem Davi-t.
-Hát, az úgy volt, hogy fociztunk az udvaron, és Mike szabálytalankodott, én meg odamentem hozzá, és meghúztam a haját, ő meg elkezdett sírni.-mesélte. Hihetetlen, hogy ennyi idősen úgy focizik, mint a nagyok.
-Kincsem, nem szabad ilyet csinálni. Bocsánatot kértél tőle?-kíváncsiskodtam.
-Igen, de ő volt a szabálytalan, én csak megbüntettem, hogy tanuljon a hibájából.-magyarázkodott.
-Ilyet, akkor sem csinálhatsz, nem mindenki jár edzésekre, ezért nem tudhatja a szabályokat. Ide figyelj, még egy ilyen lesz, és nem megyünk a nagyapához.-fenyegettem meg.
-Nem csinálok többet ilyet, megígérem, csak menjünk a papihoz.-gördült le egy könnycsepp az apró pofiján, amit egy egyszerű mozdulattal letöröltem.
-Ne sírj, inkább készülődj!-tettem le a földre. Elbattyogott a zsákjáig, majd átvette azt a ruhát amiben jött. Elköszöntünk mindenkitől, majd elindultunk a buszmegállóba.
-Holnap Izabel néni fog rád vigyázni.-mondtam Davi-nak.
-Rendben.-duzzogott még mindig a fenyegetés miatt.
-Drágám, csak akkor nem megyünk  a nagyapához, ha verekedsz.-guggoltam le a törpikémhez.
-Jó, de anya megígéred, hogy a papa elvisz focimeccsre?-kérdezte csillogó szemekkel.
-Lehet, hogy még focizik is veled.-mondtam kissé félve, mert nem akartam hogy beleélje magát abba, ami nem biztos.
-Tényleg?-kerekedtek ki a szemei.
-Mondom lehet.-mosolyra húzódott a szám, miközben szemem láttára lett durcásból, izgatott.
-Rohanni kéne!-szólt hozzánk Iz, mivel észrevette, hogy már bent áll a busz. Elkezdtünk a jármű felé futni, és nagy szerencsénkre még fel tudtunk rá szállni, de ülőhelyet már nem találtunk, így egyik kezemmel Davi-t tartottam a másikkal pedig, próbáltam kapaszkodni. Imádom, amikor ilyen nagy tömeg van a buszon, egyszerűen megmozdulni sem lehet, mindenki egymásnak simul, ilyenkor az ember úgy érzi mintha egy "hering afterparty"-n lenne. Egyszerűen ki nem állhatom a tömegközlekedést, de mivel nincs más lehetőségem, így kénytelen vagyok ezzel megoldani az utazást, mondjuk jobb mint a gyalogolás.
-Elnézést! Bocsánat! Legyen szíves!-próbáltam jelezni a szándékaimat, de senki nem ment arrébb, így úgy döntöttem, hogy tolakodok, ami igazán hatásos volt.
-Minden rendben van?-kérdeztem kisfiamat.
-Igen.-mosolygott fel rám.
-Kicsikém, azt hiszem Izabel néni nem tudott leszállni, majd később felhívom, viszont nekünk most egyenesen a stadionba kell mennünk.-magyaráztam, majd útnak is indultunk. Nem volt messze a buszmegállótól a pálya, de még át kellett öltöztetnem, ami nem olyan rövid idő.
-Melyik is a te széked?-kérdeztem rá, mivel a pici focisztároknak egyenlőre csak műanyag székeket tettek be az öltözőbe.
-Ez a kék.-mutatta, és leült rá. Nagy nehezen felszenvedte magára a mezt, amit még a nagyapjától kapott. Ez után jött a neheze, a sípcsontvédő illetve a cipő. Nem értettem soha sem, hogy egy 4 éves gyereknek minek az, de az edző váltig állította, hogy fontos. Kisebb-nagyobb sikerrel feladtam rá ez imént említett nehézségeket, és már szaladt is.
-Beszélhetnénk?-kérdezte az edző.
-Természetesen.-mosolyogtam, mire félreinvitált.
-Figyeljen ide! A fia nagyon tehetséges. Nagyon örülnék, ha áttehetném a haladó csoportomba, ahol már több szabályt, illetve technikát sajátíthatnak el a csemeték. Lehet, hogy úgy gondolja, hogy Davi még kicsi ehhez, de én garantálom önnek, hogy nem fogja megbánni, és tudom hogy mit csinálok.-mondta végig monológját a nálam 10 évvel idősebb férfi.
-Hát nem is tudom, így is verekedik az óvodában, ha nem szabályok szerint focizik valaki.-meredten bámultam a földet.
-Hölgyem, ugyan annyi lenne a tagdíj is, és az edzések is azokon a napokon lennének, csak egy órával később.-próbált hízelegni.
-Rendben, de csak egy feltétellel.-mondtam komolyra fordítva a szót.
-Hallgatom.-válaszolt.
-Nevelje bele a gyerekembe, hogy ne verekedjem.-nyújtottam a kezem, ezzel várva a beleegyezését.
-Megpróbálom.-rázta meg a kezemet.Megegyeztem vele, majd visszamentünk a pályára. Nyomtam egy "sok sikert csókot" Davi homlokár, és ő már ment is bemelegíteni. Kimentem az öltözőbe, és összehajtogattam a fiam cuccait. Feltettem a székére a ruháit, ezt követően arra az elhatározásra jutottam, hogy elmegyek egy élelmiszer boltba, mert kifogyóban van otthon egy pár dolog. Kilépve a stadion főkapuján megpillantottam egy csoport újságírót. Valószínűleg egy híres focistát vettek körbe. Egy aprónyit közelebb mentem, hogy megtekintsem a sztárjátékost. Ahogy egyre közeledett felé a tömeg, egyre többet láttam a férfiból. Megérkeztek a focista testőrei, akik egy pillanat alatt eltávolították körüle a burkot, amit az újságírók és a rajongók hada alkotott, és akkor szembesültem vele, hogy nem kellett volna még a közelébe se mennem, ugyanis az a bizonyos személy Neymar volt, és épp engem bámult.

Drága Olvasók!
Tudom már régen volt rész. Sajnálom, de nem nagyon volt időm írni, de lassacskán bele zökkenek a suliba is, és amint lesz szabadidőm, nekiülök és írom a részeket! Remélem nem okoztam csalódást, és jó lett ez a rész is, és megér egy pipát, vagy egy komit. 
Puszi Mindenkinek! :)