6. Chapter

6.Chapter

~ Why now?  ~

Hátrálni kezdtem feltűnés nélkül, de ő rajtam tartotta a szemét. Szerintem ő sem tudta felfogni az eseményeket, akár csak én. Hátat fordítva siettem el, minél messzebb akartam tőle menni. Igaz, hogy a hátamat szinte égette a tekintete, de attól függetlenül leléptem onnan. Amint eltakart az egyik lépcsőház, nagyobb biztonságban éreztem magam. Nem szólt hozzám, még is láttam a szemeiben, hogy szívesen elmesélné, mi is történt vele, és milyen érzés volt a pályán focizni, akár csak régen. Mindig leültünk, és elmeséltük egymásnak, az aznap történteket. Mosolygásra késztettek az emlékek. Általában egy-egy meccs után, kibeszélte magából, hogy milyen érzések kavarogtak benne például, amikor egy szöglet rúgást kellett elvégeznie, vagy egy szabadrúgást. Annyira édes volt, akár hányszor elkezdtünk lelkizni, az lett a vége, hogy egész meccs alatt csak én jártam az eszében, és persze ezt követő szenvedélyes csókcsatáinkat sem tudom kiverni a fejemből. Gondolat menetemet egy lassan kinyíló önműködő ajtó zavarta meg, ugyanis ezzel megakadályozta, hogy tovább menjek, és elérjem az úti célomat, azaz az élelmiszerboltot. Nagy nyekeregve, csikorogva lassacskán elhúzódott. Bementem a boltba, és kb 5 perc alatt lebonyolítottam a vásárlást. Megvettem a háztartási dolgokat, illetve egy csokit, a kisfiamnak. Imádja az édességet. Én nem vagyok annyira édesszájú. Ebben is az apjára ütött. Szép lassan visszasétáltam a stadionba, reménykedve, hogy Ő már nincs ott. Nem esne jól egy találkozás, azt bevallom. Bementem az öltözőbe, ahonnan tökéletes rálátásom volt a pályára. Kitekintettem "búvóhelyemről" és az a látvány, ami ott fogadott, leírhatatlan volt. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, ugyanis a Davi épp Neymar-ral beszélgetett, és az apja tanítgatni próbálta a fiamat. Pont ezt akartam elkerülni, de előbb-utóbb meg kell ismernie az apját, de én reméltem, hogy inkább utóbb. Lassan véget ért az edzés, Neymar pedig távozott, de nagy szerencsémre nem azon az útvonalon, ahol útba esne az öltöző.
-Anyaaaaaa!-futott üvöltve hozzám a fiam.
-Na mizu?-kérdeztem egy erőltetett mosollyal.
-Neymar bácsival fociztunk.-szólalt meg, amikor felemeltem.
-Az szuper, és te ügyes voltál ma?-érdeklődtem, ezzel próbáltam terelni a témát.
-Igen, még Neymar bácsi is megdicsért.-mondta fülig érő mosollyal. Annyira rossz volt hallgatni, hogy "bácsi", de nem mondhattam neki, hogy "Ő az apád, ezért inkább hívd apucinak".
-Öltözzünk, mert nem érjük el a buszt.-tettem le, majd levette a mezt, és felvette az utcai ruháját. Elköszöntünk a csapattársaitól, és már szaladtunk is a buszmegállóba. Már majdnem elindult a busz, amikor is odaértünk, és a sofőr kinyitotta nekünk az ajtót. Szánakozó tekintetére egy apró mosoly volt a válaszom. Nagy szerencsénkre, még ülőhelyet is sikerült találnunk.
-Anya mikor szállunk már le?-idegeskedett a mellettem ülő szöszke.
-Most.-indultam el, hogy megnyomjam a gombot. visszabicegtem a cuccokért és a fiamért, és az ajtó már nyitódott is. Elsétáltunk a lépcsőházig, és mivel a drága kisfiam úgy kívánta, lifttel mentünk fel. Kiléptünk a zötyögő szerkezetből és a bejárati ajtóhoz mentünk. Előkerestem a kulcsot, és belenyomtam a zárba,majd elfordítottam benne. Kattanás jelezte, hogy nyitva van. Elsőként Davi lépett be. Levette a cipőjét, és levetette magát a kanapéra.
-Mindjárt engedek neked vizet.-mosolyogtam. Kimentem a konyhába, letettem a szatyrokat a pultra. Visszamentem a kanapéhoz, és felkaptam a fiamat, és a fürdőszobába mentünk. Beállítottam a víz tökéletes hőmérsékletét, és a kádba, pontosan a csap alá öntöttem egy kis habfürdőt, hogy örüljön a drága. Ő mindeközben levetkőzött, így már bele is vetette magát a vízbe, amint én arrébb álltam. Otthagyva őt, kisétáltam a konyhába, és kipakoltam a cuccokat a szekrényekbe, és a hűtőbe. Telefonom csörgésére lettem figyelmes.
-Tessék!-szóltam bele.
-Szia drágám.-szólt bele egy nagyon ismerősen csengő hang, mégsem tudtam kihez kötni.
-Elnézést, de ki ön?-érdeklődtem.
-Neymar vagyok.-mondta, és rájöttem, hogy ő a volt pasim apja.
-Jaj bocsánat, de esküszöm nem tudtam kihez kötni a hangot.-magyarázkodtam.
-Semmi gond. Beszélni szeretnék veled. Mikor lenne neked jó?-váltott komoly hangnemre.
-Az igazat megvallva, holnapután elutazunk , holnap pedig programom lesz, de ha most feljönnél, az tökéletes lenne.-ajánlottam fel. Na igen, ő tud Davi létezéséről.
-Hát körülbelül fél óra múlva érnék oda,ha akkor is jó.-válaszolta.
-Tökéletes.-mondtam, majd letettük a telefont. Davi-t le kell fektetnem addigra, ugyanis ő nem tud a nagypapájáról.
-Kicsikém, gyere!-mondtam miközben mentem be a fürdőbe, ahol békésen szundikált a drága, a kádban. Kivettem onnan, majd megtöröltem, ráadtam a pizsamáját, és betettem az ágyába. Betakargattam. Kifelé menet becsuktam az ajtót, és már mentem is a bejárathoz, mert kopogtak.
-Helló.-adott két puszit az arcomra az "ex-apósom".
-Szia.-tegeztem le ugyanis, már a Neymar-ral való kapcsolatom elején megkért, hogy tegeződjünk.
-Szóval, arról lenne szó, hogy a fiam haza költözik, és egy pár hónapig itt is marad, ugyanis nem tudom értesültél-e róla, felkérték, hogy játsszon az itteni csapatban.-magyarázta- Ami azt jelenti, hogy eléggé kockázatos, ha az unokám a stadionba járna focizni, így arra gondoltam, hogy kibérelnék valahol neki egy pályát, lebeszélném az edzőjével, és tarthatna neki magánedzéseket.
-Nem is tudom, az rengeteg pénz lenne, és én úgy gondolom, hogy nem lenne egy ésszerű megoldás. Megpróbálom, elkerülni, és ennyi. A fiával hiába találkozik, ugyanis nem tudja, hogy én vagyok az anyja szóval, nem kell félnünk, hogy kiderül a dolog.-mondtam.
-Talán igazad lehet, viszont a fiacskám újra a régi házatokban lakik, és be kell hogy valljam, folyton rólad beszél, meg arról, hogy nem kellett volna szakítania veled.-próbálta jobb színben feltüntetni a fiát Mr. Silva Santos.
-Tudod, hogy nem változik ettől a véleményem, nem tudok neki egyenlőre megbocsájtani. Sajnálom.-hajtottam le a fejemet.
-Hát ezt én is igazán sajnálom. Viszont most mennem kell. Jó éjt.-köszönt, majd elment. Mindig is utáltam Neymar apjával beszélni, mert mindig a békülés, és a megbocsájtás volt a téma. Egyenlőre egyrészt a makacsságom, másrészt a büszkeségem nem engedi, hogy megbocsássak neki. Gondolatmenetemet a telefonom csörgése zavarta meg.
-Igen tessék?-szóltam bele.
-Szia Mia, te vagy az.-ebből a becenévből, bizonyossá vált, hogy ki hívott, apa volt.
-Szia apu.-üdvözöltem.
-Édesem, azért hívlak, hogy mikor jöttök?-kérdezte.
-Holnap után megyünk, és este felé érünk oda.-válaszoltam.
-Értem, viszont lenne egy kérésem, ugyanis lesz itt nálunk egy focimeccs három nap múlva, és szeretném elvinni Davi-t, szóval elengednéd a lurkót?-éreztem a könyörgést a hangjában.
-Természetesen, de remélem nem nagy baj, ha én nem tartok veletek?-nevettem.
-Természetesen nem.-válaszolt, majd elmondtam neki, hogy mikor és hova érkezünk meg, elköszöntünk, és letettük a telefont. Besétáltam a szobába, megkukkantottam a kisfiamat, aki békésen szundikált. Kivettem egy törölközőt a szekrényből, és bementem a fürdőbe. Felkötöttem a hajamat, levetkőztem, majd beálltam a kádba, és kezembe vettem a zuhanyrózsát. Megnyitottam a csapot, ami eleinte hideg vízzel locsolta a testem, majd egyre melegebb lett. Csak folyattam magamra a vizet, és próbáltam túl tenni magamat a mai napon. Még mindig nem hiszem el, hogy Neymar visszajött, és itt is marad. Nem értem, miért nem volt neki ott jó ahol volt, és miért pont most kellett hazaköltöznie. Miért most, ezzel teljesen összezavarta az érzéseimet, ugyanis amikor megláttam, a szívem egyre hevesebben kezdett verni, és a gyomromban a pillangók is életre keltek, viszont ott van Oscar is, aki szinte az első pillantásával meghódította a szívem. Egyszerűen nem értem magamat.

Sziasztok Drágáim!
Sajnálom, hogy csak most hoztam részt, de mostantól megpróbálok hetente hozni. Remélem tetszett ez a rész is, és bízom benne, hogy számíthatok a komikra, illetve a pipákra.
Puszi mindenkinek!