7. Chapter

7.Chapter

~ Don't worry!  ~

-Anya!- bökdöste az oldalamat a fiam.
-Igen?-nyitottam ki a szememet.
-Csörög a telefonod.-mondta, mire azonnal szaladni kezdtem a telefon irányába, és már fel is kaptam. Az igazat megvallva nem lett volna olyan fontos rohannom, mivel csak az ébresztő volt. Egész hamar összeszedtük magunkat a drágámmal, és már indulhattunk is. Szép lassan elsétáltunk a buszmegállóba, ahol már ott várt minket drága barátnőm.
-Sziasztok!-köszöntött.
-Halihó!-üdvözöltük mi is őt. Kb 5 perc múlva megérkezett a busz, amire nagy nehezen sikerült felszállnunk. Eléggé magamba voltam fordulva, és mondhatni nem szóltam senkihez, csak a fiamhoz.
-Mi a baj?-érdeklődött Iz.
-Semmi, csak fáradt vagyok.-erőltettem egy mosolyt az arcomra. Leszálltunk a buszról majd elvittük óvodába a kis taknyost. Beszéltem az óvónőkkel, hogy ma Izabell megy Daviért, majd leléptünk.
-Szóval mi a baj?-ismételte meg a kérdését.
-Csak annyi, hogy találkoztam Neymarral.-amint ezt kimondtam ledermedve állt egy helyben.
-Hol? Mikor? Mit beszéltetek? Történt valami köztetek?-faggatott, még mindig nagyra tágult szemekkel.
-A stadionnál, tegnap Davi edzése közben kimentem bevásárolni, és ott volt egy csapat testőrrel. Ja amúgy nem beszéltem vele, csak néztük egymást, és ennyi.-vallottam be.
-És milyen volt újra látni? Ugye tudod, hogy én mindig is utáltam, és nem díjaztam a kapcsolatotokat, viszont ezt az Oscar gyereket meg tudnám szokni.-kacsintott.
-Esküszöm, olyan volt, mint amikor először láttam azon a focimeccsen. Csak néztük egymást, viszont láttam a szemében valami szomorúságot. -válaszoltam, majd újra útnak indultunk a munkahelyünkre.
-És mit éreztél, ott legbelül?-furcsa volt ezt hallani a butácska barátnőm szájából.
-Újra azt éreztem, mint amikor együtt voltunk.-fürkésztem az utat.
-Hát ez így nem lesz jó.-mondta, majd kinyitotta nekem az étterem ajtaját. A már megszokott rutin alapján, átöltöztünk, elmentünk a tömbjeinkért, a pénztárcánkért, és már nyitottunk is.
-Elnézést, de én nem ezt kértem!-húzta a száját egy barna hajú, mázolt arcú hölgyemény.
-Bocsánatot kérek, már is hozom a rendelését.-erőltettem egy igen csak igazinak tűnő mosolyt, majd felemeltem előle a tányért, és elindultam a konyha felé. Kicseréltem a tányérokat a kezemben és leraktam a "gyönyörűség" elé.
-Na végre, többet se jövök ide.-forgatta meg a szemeit. Na ez a mondta volt, ami az utolsó csepp volt a pohárban.
-Már ne is haragudjon hölgyem, de tévedni emberi dolog. Azt ne mondja nekem, hogy ön nem szokott néha össze keverni ezt-azt. Egyébként meg szerintem örüljön neki, hogy nem én vagyok a szakács, mert tuti beleköptem volna a kajájába.-osztottam ki, kissé parasztos hangnemben, de hát ez most így sikerült.
-Én kérek bocsánatot a hölgy nevében. Elnézést a kellemetlenségért, nyugodtan fogyassza el az ételt, a cég állja.-mondta Sam, majd megragadta a karomat, és berángatott az irodájába.
-Mi van az életvidám, mindig kedvesés mosolygós Maia-val?-kérdezősködött.
-Tudod tele van a faszom minden kis csitrivel, aki itt pattog nekem.-duzzogtam a székbe ülve.
-Figyelj ide rám! Menj haza, és beírom, hogy rosszul lettél. Ezt így nem nagyon kéne erőltetni, még a végén tömegmészárlást rendeznél, szóval most szépen menj öltözz át és ne is lássalak amíg nem jössz vissza apádtól!-mosolyodott el. Kimentem az irodából, átcsattogtam az öltözőbe, majd elköszöntem mindenkitől. Váltottam még pár szót Iz-el és elindultam hazafelé. Útközben rengeteget gondolkodtam, hogy mi is legyen. Nagy elmélkedésemet a telefonom csörgése szakította meg.
-Igen tessék.-szóltam bele.
-Szervusz Serena.-hallottam meg Mr. Silva Santos hangját.
-Jó napot!-üdvözöltem.
-Történt egy kis baleset a fiammal.-sóhajtott egy hatalmasat.
-Jézusom! Mi történt?-annyira meg voltam ijedve, hogy egy pillanatra megálltam.
-Túl terhelte magát, ezért eléggé legyengült a szervezete, és most kórházban van. Azért hívtalak fel, hogy ne a hírekből értesülj róla, és hogy a pontos valós történetet tudd meg.-magyarázta.
-De nem lesz semmi maradandó baja ugye?-tettem fel az első kérdést ami eszembe jutott.
-Pár napig benntartják, amíg normális állapotba kerül, aztán meg folytat mindent tovább.-mondta.
-És most mi van vele? Kivan bent nála?-aggódva kérdeztem vissza.
-Most épp az anyjával van egyébként meg alszik mert kapott infúziót.-adott választ.
-Értem, talán holnap bemegyek hozzá, még nem tudom, lehet hogy túl nagy lépés lenne számomra.-gondolkodtam hangosan.
-Na igen, ami előtt elaludt volna megkért, hogy hívjalak fel, mert szeretné ha bejönnél.-hadart.
-Az egyetlen bajom, hogy ma randim lesz lehetséges,hogy utána benézek, de max 5 percre.-indultam el újra, ugyanis egészen eddig egy helyben álltam.
-Rendben! Azzal viszont számolj, hogy 3 biztonsági őr áll az ajtaja előtt.-hívta fel rá a figyelmemet. Elköszöntünk, majd megszakítottam a vonalat. Gondolataim, újra utat fúrtak maguknak az agyamba. Azon kezdtem töprengeni, hogy mi van, ha véletlenül elszólom magam előtte Davi-ról. Soha nem tudnám magamnak megbocsájtani. Hosszas gondolatmenetemet a bejárati ajtó szakította meg, pontosabban a kulcs, amit lehetetlennek tűnt beledugni a zárba. Szerencsémre sikeresen megcsináltam a "küldetést" , így bejuthattam a lakásomba. Lepakoltam a kanapéra a cuccaimat, és a fürdőszobába vettem az irányt. Levetkőztem, a ruháimat bedobtam a szennyesbe, tele engedtem a kádat forró vízzel, mindezek után beleültem. Szép lassan elnyomott az álom.
------------
Telefonom csörgése zökkentett ki az álomvilágomból. Kipattantam a már kihűlt vízből, magamra tekertem egy törölközőt, és már szaladtam is a hang irányába.
-Na szia, készülődsz már?-kérdezősködött barátnőm.
-Megmentettél, ugyanis elaludtam a kádban.-nevettem.
-Akkor azonnal kezdj el készülődni, egyébként szerintem a fekete testhez simuló szexi ruhádat vedd fel.-ajánlotta.
-Okés, viszont most sietek, szóval leraklak.-amint ezt kimondtam, már meg is nyomtam a piros telefont ábrázoló gombot, és sietősen a szekrényhez igyekeztem. Kivettem az Iz által említett darabot, egy hozzá illő magassarkúval, majd magamra kaptam. Arcomra felvittem némi sminket, felkaptam a táskámat, kiengedtem a hajamat és már indultam is le a lépcsőház elé. Három perc várakozás után leparkolt előttem egy fekete BMW. Lehúzódott az ablaka és a sofőrt már a mosolya alapján beazonosítottam.
-Szia!-üdvözölt. Én is köszöntem, majd beültem a kocsiba és becsatoltam a biztonsági övet.
-Hogy telt a napod?-kérdezte.
-Semmi extra.-közöltem, mivel nem állt szándékomban elmesélni neki a vendéggel való incidenst.
-Hát az nem túl sok.-mondta beletörődve- Viszont remélem tetszeni fog, ahova viszlek.
-Biztosan elnyeri majd a tetszésemet.-válaszoltam.
-Bízom benne.-tette a kezét a kezemre, ami a könyöklőn volt, mire én felpillantottam rá. Küldött felém egy kisfiúsan ártatlan mosolyt, majd vissza helyezte tenyerét a sebességváltóra. Az út további részét csendben egymás mellett ülve töltöttük el. Csak bámultam ki az ablakon és próbáltam elemezni, hogy hol is vagyunk, de esélyem sem volt, ugyanis itt ezen a környéken még életemben nem jártam, pedig már régóta élek Rio-ban. Lassítani kezdtünk, majd megálltunk egy alacsony kerítéssel körül ölelt házikónál, amiből halvány fény szivárgott ki.
-A meglepetés része, hogy be kell kötnöm a szemedet.-közölte. Bólintottam egyet, ezzel próbáltam jelezni, hogy nem fogok tiltakozni, mire ő hozzám lépett és egy sállal bekötötte a szememet. Szép lassan odavezetett a házhoz, majd kinyitotta előttem az ajtót, és levette a kendőt. Egyszerűen nem hittem a szememnek, a látvány annyira gyönyörű volt.

Sziasztok Drágáim!
Köszönöm a visszajelzéseket, és a feliratkozásokat. Imádlak titeket, és nem tudjátok mekkora örömet tud okozni a komitok. Továbbra is számítok rátok. 
Puszi Mindenkinek :)